Futni kell!

Még egyetemista voltam, amikor elkezdtem a futást. Emlékszem, a Gruian futottam fel a dombnak, s le a dombról. Aztán ugyanezt tettem a Györgyfalviban. Szeri szobatársam Emese, a sportember-nek titulált egy közösségi oldalas bejegyzésben. Ő volt az, akit néha rávettem, hogy tartson velem. Akkor kezdődött minden.

Évekig futottam megállíthatatlanul, de csak úgy, saját kedvtelésre. Mindenféle tájékozódás, appok, spéci felszerelés, vagy bármiféle konkrét cél nélkül. Egyszerűen jó volt, és kész! Aztán jött Manó, és kimaradt 2 év. De jött Kata-barátném és újrakezdtem. Persze jelentős súlyfelesleggel, ami eleinte nagyon zavart. De elég hamar túltettem magam rajta, és akkor már könnyebb volt elfogadni mind magamat, mind a helyzetet, és persze könnyebb volt a futás is és a súlyfelesleg leadása.

Most ismét eltelt egy mozgásban szegény év. Ezen szeretnék idén változtatni. Persze kapcsolódik hozzá egy újévi fogadalom is, és a tavalyi fogadalmak sikeres betartásán felbuzdulva szeretném ezt is betartani.

Ezért téliesítettem!

Be kell vallanom, ódzkodtam eddig a téli, hideg időben való futkározástól. Mivel nincs mandulám, kora ősztől sállal védem a torkom, mivel ahogy megfúj egy kicsit a szél, azonnal fáj és köhögök. Tavaly például egyetlen egyszer futottam télen, amikoris a Nike Hungaroringes edzése volt. De idén gondoltam egyet és egy kisebb téliesítési folyamat (megfelelő nadrág és zokni beszerzése, a tökéletes arcvédő felfedezése és a legjobb aláöltözők megtalálása) után elmentem egyet futni szilveszterkor. Aztán január 1-jén is. S ma is. -10 fokban. S mondhatom, nagyon jólesett!

S van cél is. Az első: június 6-án a Kékes csúcsfutás. Elsőre a 10-km-es táv nem is tűnik olyan nehéznek. Azonban most, mikor szánkózni voltunk, és autóból felmértem a terepet, hááát, kissé elbizonytalanodtam. De elhatároztam. Utána majd a többi! (Vagy nem… :D)